Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Kamionparkolók WC -i és zuhanyzói

Figyelembe véve, hogy ma az áruszállítás jelentős része közúton történik, a kamionoknak, teherautóknak törvényi előírás és egyben természetes szükséglet, hogy időközönként meg kell állnia, pihenni, illetve ekkor tudnak a gépjárművezetők illemhelyet használni, tisztálkodni, mosni…. Ebben a termékkategóriában azon termékeinket mutatjuk be, amelyek a fentebb említett igények kiszolgálásra terveztünk és gyártunk. Parkolók, pihenőhelyek alapvető szociális kiszolgáló egységei az ingyenesen igénybe vehető nyilvános WC-k és a fizetős zuhanyzók. Ellentétben az utcabútor jellegű automatikus illemhelyektől, ezek az illemhelyek és zuhanyzók épített épületekben működnek. Az alkalmazás helyének megfelelően az épületben középen a szervíztér helyezkedik el, az ún. vendégterek WC-k és zuhanyzók az épületek oldalfal felől vehetők igénybe, ezen belül a tényleges elrendezés már megállapodás és tervezés kérdése. Az épületgépészeti berendezések, a WC-modulok WC öblítési rendszerrel, a kézmosó modulok kompletten, a szemetesek, WC-papír adagolók és a vezérlésük a szerviz tér felől rögzítettek, a vendégtéri oldalon csak a működtetéshez, használathoz feltétlen szükséges elemek érhetők el. A vandálbiztonságot ez a struktúra és az alkalmazott anyagok teremtik meg.

Fizetős zuhanyzók kialakítása, működtetési lehetőségei >>

Termék szűrés

Ár
-
Gyártóinformation_mark
Rendezés:
Cikkszám: QK150MTV

Nyomógombos zuhanycsaptelep, vandálbitztos kivitelben, kevert vízre, állítható időzítéssel.

Nyomógombos zuhanycsaptelep falon belüli kivitelben, vandálbiztos rögzítésű takarótárcsával és nyomógombbal, állítható időzítéssel.

86.600 Ft 56.290 Ft + ÁFA (71.488 Ft)
-35%
Cikkszám: BK03519000000002

Vandálbiztos, időzített, nyomógombos, falon belüli, zuhanycsaptelep, fejben keverős, H-M vízre (15±5 mp)

Nyomógombos csaptelep zuhanyokhoz falon belüli kivitelben vandálbiztos kialakítással, időzített fejben keverős nyomógombbal, hideg és meleg vízre.

148.900 Ft 96.785 Ft + ÁFA (122.917 Ft)
-35%
Cikkszám: BK02301000000003

Gégecsöves, nyomógombos, uszodai hajszárító, fehér színű szinterezett fém burkolattal, 1100 W

Hajszárító gégecsővel, szinterezett fém burkolattal, nyomógombos működtetéssel, elsősorban nagy forgalmú öltözőkbe, uszodákba, strandokra.

210.100 Ft 173.333 Ft + ÁFA (220.133 Ft)
-17%
Cikkszám: BK02303000000001

Gégecsöves, nyomógombos hajszárító, matt felületű rozsdamentes acél burkolattal

Hajszárító gégecsővel, matt rozsdamentes acél burkolattal, nyomógombos működtetéssel, elsősorban nagy forgalmú öltözőkbe, uszodákba, strandokra.

261.900 Ft 216.068 Ft + ÁFA (274.406 Ft)
-17%
Cikkszám: BKH0108121

Mediclinics Machflow gégecsöves uszodai hajszárító, szinterezett rozsdamentes acél burkolattal

Mediclinics Machflow Gégecsöves automatikus indítású nagysebességű, uszodai hajszárító, fehérre szinterezett, rozsdamentes acél burkolattal (200-1000 W), 140-205 km/h légsebességgel

210.500 Ft 173.663 Ft + ÁFA (220.552 Ft)
-17%
Cikkszám: BKH0108141

Mediclinics Machflow gégecsöves uszodai hajszárító, matt rozsdamentes acél burkolattal

Mediclinics Machflow Gégecsöves automatikus indítású nagysebességű, uszodai hajszárító, rozsdamentes acél burkolattal (200-1000 W), 140-205 km/h légsebességgel

208.200 Ft 171.765 Ft + ÁFA (218.142 Ft)
-18%
Cikkszám: BK01519000000001

Zuhanykifolyó ívelt zuhanyfejjel, 20 fokos kifolyással, falon belüli csövezéshez

Zuhanykifolyó falon belüli csövezéshez, ívelt kifolyóval, krómozott felülettel.

53.800 Ft 44.385 Ft + ÁFA (56.369 Ft)
-18%
Cikkszám: BK01524000000001

Zuhanykifolyó fix II. zuhanyfejjel, falon belüli csövezéshez

Zuhanykifolyó falon belüli csövezéshez, krómozott felülettel.

36.500 Ft 23.725 Ft + ÁFA (30.131 Ft)
-35%
Cikkszám: BKH1010551

Mini zuhanykifolyó zuhanyfejjel, falon belüli csövezéshez, állítható vízátáresztő képességgel

Zuhanykifolyó falon belüli csövezéshez, krómozott felülettel.

14.590 Ft 9.484 Ft + ÁFA (12.045 Ft)
-35%
Cikkszám: BKH1010151

Zuhanykifolyó zuhanyfejjel, falon belüli/falon kívüli csövezéshez (EAST)

Zuhanykifolyó fix kivitelben, krómozott felülettel, falon belüli / falon kívüli csövezéshez.

29.400 Ft 19.110 Ft + ÁFA (24.270 Ft)
-35%
Cikkszám: BK01507000000001

Nyomógombbal szerelt, falon belül csövezett zuhany csaptelep frontcsavarozású előlappal.ABS funkcióval, mágnesszeleppel

Zuhany csaptelep falon belül csövezett közösségi zuhanyhoz, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal, elektromos nyomógombbal, ABS funkcióval, mágnesszeleppel, 24 V-os központi tápegységről működtetve, kevert vízre, vandálbiztos kialakítású zuhanyokhoz. Zuhanykifolyó az igényeknek megfelelő típust választva, külön tételként vásárolható. 
A legionella baktériumok elszaporodásának megelőzése! Külön kérésre, az üzemszünetek során kialakuló pangó víz ellen, 24 óránkénti automatikus átöblítés!
 

147.800 Ft 96.070 Ft + ÁFA (122.009 Ft)
-35%