Kamionparkolók WC -i és zuhanyzói
Figyelembe véve, hogy ma az áruszállítás jelentős része közúton történik, a kamionoknak, teherautóknak törvényi előírás és egyben természetes szükséglet, hogy időközönként meg kell állnia, pihenni, illetve ekkor tudnak a gépjárművezetők illemhelyet használni, tisztálkodni, mosni…. Ebben a termékkategóriában azon termékeinket mutatjuk be, amelyek a fentebb említett igények kiszolgálásra terveztünk és gyártunk. Parkolók, pihenőhelyek alapvető szociális kiszolgáló egységei az ingyenesen igénybe vehető nyilvános WC-k és a fizetős zuhanyzók. Ellentétben az utcabútor jellegű automatikus illemhelyektől, ezek az illemhelyek és zuhanyzók épített épületekben működnek. Az alkalmazás helyének megfelelően az épületben középen a szervíztér helyezkedik el, az ún. vendégterek WC-k és zuhanyzók az épületek oldalfal felől vehetők igénybe, ezen belül a tényleges elrendezés már megállapodás és tervezés kérdése. Az épületgépészeti berendezések, a WC-modulok WC öblítési rendszerrel, a kézmosó modulok kompletten, a szemetesek, WC-papír adagolók és a vezérlésük a szerviz tér felől rögzítettek, a vendégtéri oldalon csak a működtetéshez, használathoz feltétlen szükséges elemek érhetők el. A vandálbiztonságot ez a struktúra és az alkalmazott anyagok teremtik meg.
Fizetős zuhanyzók kialakítása, működtetési lehetőségei >>
Idral időzített, nyomógombos, falon kívüli zuhanycsaptelep, fejben keverős H-M vízre (15±5 mp)
Nyomógombos csaptelep zuhanyokhoz falon kívüli kivitelben, időzített fejben keverős nyomógombbal, hideg és meleg vízre.
Gégecsöves, nyomógombos, uszodai hajszárító, fehér színű szinterezett fém burkolattal, 1100 W
Hajszárító gégecsővel, szinterezett fém burkolattal, nyomógombos működtetéssel, elsősorban nagy forgalmú öltözőkbe, uszodákba, strandokra.
Gégecsöves, nyomógombos hajszárító, matt felületű rozsdamentes acél burkolattal
Hajszárító gégecsővel, matt rozsdamentes acél burkolattal, nyomógombos működtetéssel, elsősorban nagy forgalmú öltözőkbe, uszodákba, strandokra.
Mediclinics Machflow gégecsöves uszodai hajszárító, szinterezett rozsdamentes acél burkolattal
Mediclinics Machflow Gégecsöves automatikus indítású nagysebességű, uszodai hajszárító, fehérre szinterezett, rozsdamentes acél burkolattal (200-1000 W), 140-205 km/h légsebességgel
Mediclinics Machflow gégecsöves uszodai hajszárító, matt rozsdamentes acél burkolattal
Mediclinics Machflow Gégecsöves automatikus indítású nagysebességű, uszodai hajszárító, rozsdamentes acél burkolattal (200-1000 W), 140-205 km/h légsebességgel
Zuhanykifolyó ívelt zuhanyfejjel, 20 fokos kifolyással, falon belüli csövezéshez
Zuhanykifolyó falon belüli csövezéshez, ívelt kifolyóval, krómozott felülettel.
Zuhanykifolyó fix II. zuhanyfejjel, falon belüli csövezéshez
Zuhanykifolyó falon belüli csövezéshez, krómozott felülettel.
Mini zuhanykifolyó zuhanyfejjel, falon belüli csövezéshez
Zuhanykifolyó falon belüli csövezéshez, krómozott felülettel.
Zuhanykifolyó zuhanyfejjel, falon belüli/falon kívüli csövezéshez (EAST)
Zuhanykifolyó fix kivitelben, krómozott felülettel, falon belüli / falon kívüli csövezéshez.
Nyomógombbal szerelt, falon belül csövezett zuhany csaptelep frontcsavarozású előlappal.ABS funkcióval, mágnesszeleppel
Zuhany csaptelep falon belül csövezett közösségi zuhanyhoz, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal, elektromos nyomógombbal, ABS funkcióval, mágnesszeleppel, 24 V-os központi tápegységről működtetve, kevert vízre, vandálbiztos kialakítású zuhanyokhoz. Zuhanykifolyó az igényeknek megfelelő típust választva, külön tételként vásárolható.
A legionella baktériumok elszaporodásának megelőzése! Külön kérésre, az üzemszünetek során kialakuló pangó víz ellen, 24 óránkénti automatikus átöblítés!